Serdülőkori problémák

Serdülőkori problémák - Medicover Nőgyógyászati Centrum

A serdülő kor (vagy más néven pubertás) a 8-16 éves kort felölelő életszakasz, melynek során a hormonális változások eredményeként testi és lelki átalakuláson megyünk keresztül. Ennek nyomán a lányoknál kialakulnak a másodlagos női nemi jellegek (testmagasság, szélesebb csípő, emlők, testszőrzet) és szervezetük felkészül a gyermekvállalás lehetőségére.

E folyamat az agyalapi mirigyben termelődő hormonok aktivitásának hatására indul, általában 8-10 éves kor környékén. Mivel a serdülés folyamatát más hormonok is befolyásolják (pajzsmirigy hormon, mellékvesekéreg hormonjai, növekedési hormon) ezért a nemi érés kezdete egyénenként eltérő lehet.

Lányoknál a nemi érés kezdetét a mellbimbók megduzzadása jelzi. Ezt követően, nagyjából fél évvel később megjelenik a testszőrzet, majd körülbelül két évvel később az első menstruáció is.

Az első menstruáció (menarche) általában 9-16 éves kor között jelentkezik és az első időszakban a hormonális változások miatt gyakran rendszertelen is a ciklus.

Ebben a korban köszönt be általában az első szerelem is, ami szintén komoly feladatot és nagy felelősséget róhat a szülőre a felvilágosítással, a fogamzásgátlással, valamint a szexuális úton terjedő betegségekmegelőzésével kapcsolatban.

Türelmes, felkészült szakorvosaink készséggel segítenek minden felmerülő kérdésben a serdülőkori problémákkal kapcsolatban:





Tisztelt Ügyfeleink,

tájékoztatjuk Önöket, hogy Klinikáink augusztus 20-án és 21-én zárva tartanak.

Üdvözlettel:
​Medicover
close-link





Tisztelt Ügyfeleink,

tájékoztatjuk Önöket, hogy Klinikáink augusztus 20-án és 21-én zárva tartanak.

Üdvözlettel:
​Medicover
close-link