Emlő diagnosztika

Magyarországon a mellrák a leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés, ami fokozott kockázatot jelent 40 év feletti nők esetében.

Minél előbb kerül felismerésre a mellrák, annál hatékonyabban kezdhetjük el annak  kezelését. Ezért fontos, hogy a nők rendszeresen emlőszűrésen is részt vegyenek az évenkénti nőgyógyászati szűrővizsgálat mellett.

A mellrák diagnosztizálására kétféle eljárás áll rendelkezésre, a hagyományos mammográfiás vizsgálat, illetve az emlő tomoszintézis.  Ez utóbbi a napjainkban elérhető legkorszerűbb szűrővizsgálat az emlő elváltozásainak kiszűrésére.  Ennek köszönhetően pontosan megtudjuk határozni, hogy a mellszöveteken belül hol helyezkednek el az akár csak tűfej nagyságú mikromeszesedések. A daganatok kifejlődésének ugyanis ez jelenti a kezdeti stádiumát.

E két vizsgálat sugárterheléssel jár, emiatt 35 éves kor alatt, az alacsony rizikójú páciensek esetén, az emlő szűrésére első körben emlő ultrahang vizsgálat elvégzése javasolt.

Az emlő ultrahang egyik nagy előnye, hogy már egészen fiatal korban el lehet végezni, mivel nem terheli semmilyen sugárzással a szervezetet. Emellett pedig nem csak a melleket, hanem a hónaljárkot is tüzetesen át lehet vizsgálni, használatával nem csak a kóros elváltozásokról kaphatunk információt. A mellekben vagy a hónaljárkokban fellelhető nem rosszindulatú szövetnövedékek, és a folyadékkal telt ciszták is jól kivehetőek.

Rosszindulatú tumorok gyanúja esetén mindenképpen javasolt a sejtekből elvégezhető mintavétel. Annak érdekében, hogy maximálisan meggyőződhessünk az elváltozás természetéről, a kinyert mintát sejtmorfológiai vizsgálatnak vetjük alá. Míg az aspirációs citológia az úgynevezett vékonytűs technológiát alkalmazza, addig a core biopszia a vastagtű biopszia elnevezéssel bír. Az elsődleges különbségek a mintavételi eljárásban, a mintavevő készülékben, valamint a kinyert minta mennyiségében vannak.

Nőgyógyászati Centrumunkban az alábbi diagnosztikai vizsgálatok érhetők el az emlők elváltozásainak vizsgálatára:





Tisztelt Ügyfeleink,

tájékoztatjuk Önöket, hogy Klinikáink augusztus 20-án és 21-én zárva tartanak.

Üdvözlettel:
​Medicover
close-link





Tisztelt Ügyfeleink,

tájékoztatjuk Önöket, hogy Klinikáink augusztus 20-án és 21-én zárva tartanak.

Üdvözlettel:
​Medicover
close-link